Bemutatkozás

Görög Damáz búvároktató vagyok, a Horizont Dive School tulajdonosa és vezetője.
Az a célom, hogy valóban megtanuld és szenvedélyesen megszeresd a búvárkodást.

„Több éves hazai és horvátországi oktatói tapasztalat, valamint  több száz merülés után egy olyan búváriskolát álmodtam meg, ami fiatalos, dinamikus, és ahol kiemelkedő minőségi tudást adhatok át kollegáimmal tanítványainknak. Olyan tudást, amely a maximális biztonságra és tudásra törekszik, miközben az egymás iránti tiszteletet és bizalmat, a jóhangulatú tanfolyamokat és élményközpontú túrákat, valamint a környezet védelmét és a búvárkodás szeretetét is megadja.

A világban számos búvároktatási rendszer működik, SSI, PADI, NAUI… hogy csak a legismertebbeket említsük. Mindegyik oktatási rendszer jó és biztonságos! Az igazi különbség mindig az oktatókban rejlik. Az első javaslatunk tehát, hogy ne szervezetet válassz (azt választottunk mi, és mindjárt elmondjuk miért), hanem olyan oktatót, aki valóban megtanít búvárkodni. A víz alatt ugyanis nem az számít, hogy milyen búvárigazolványod van, hanem az, hogy mit tudsz!

A Horizont Dive School 2021-es megalakulásától az SSI Nemzetközi Búvárszervezethez csatlakozott, és ebben a rendszerben történik az oktatás is.



Miért az SSI?

A búvárkodást nagyon sokáig csupán néhány kiváltságos ember élvezhette. A technológia fejlesztéseknek köszönthetően a ’60-as évektől azonban a búvárkodás szélesebb körben is kezdett elterjedni (légzőautomata). Az SSI 1970-ben pár lelkes búvár szenvedélyéből alakult meg. Célja, hogy ellenőrzött, magas szintű képzéseket, oktatási segédanyagokat biztosítson a búvárok, búvároktatók és búvárközpontok számára szerte a világon, illetve, hogy a búvárkodás mindenki számára megtanulható és elérhető legyen. Az SSI mára a legerősebb és legdinamikusabb rendszer lett, kiemelkedő multimédiás oktatási anyagaik magyar nyelven is elérhetőek. Minőségbiztosítási rendszerük garancia arra, hogy az ebben a rendszerben működő búváriskolákban a legmagasabb szintű oktatásban lesz részünk.

Döntésünkben az SSI mellet szólt az általuk indított Blue Oceans program is, mivel kiemelten fontosnak tartjuk a környezetvédelmet. Szomorú látvány, amikor a víz alatti világ varázsát tönkreteszi az, hogy látjuk, a tengerekbe, tavakba mennyi szemét kerül, vagy hogy figyelmetlenségből, vagy mert nem elég képzett valaki, olyan közel úsznak a zátonyokhoz, hogy letörik a korallokat, esetleg csigaházakat hoznak fel a tengerből, amik otthont biztosíthatnak az élőlények számára. Iskolánk arra törekszik, hogy olyan tanulók kerüljenek ki a nagyvilágba, akik ugyanolyan környezettudatosak, mint mi.  Erre épül az SSI Blue Oceans és ezt a filozófiát követjük mi is. Az SSI Blue Oceans keretén belül szervezük iskolánk tagjaival évente „nagytakarításokat”, ezzel is segítve környezetünk tisztán tartását. A tenger- és tótakarítások során összegyűjtünk minden hulladékot, elhagyott hálót és veszélyes eszközt, karbantartjuk merülőhelyeinket, illetve arra oktatunk és motiválunk másokat is, hogy tegyenek így. Elkerülünk minden olyan tevékenységet, amely károsíthatja vizeinket, illetve azok ökoszisztémáját. Világviszonylatban aprónak tűnő dolgok ezek, de ha mindannyian így teszünk, jobbá és tisztábbá tehetjük világunkat. Csatlakozz hozzánk, ha te is követnéd a Blue Oceans filozófiáját!

 

Miért a Horizont?

„A puding próbája az evés” szokták mondani.

Egy búváriskoláé meg a próbamerülés. 😀

Viccet félre téve, ez azért nehéz kérdés, mert minden, amit itt leírunk, önmagunk dicséretének tűnhet, de ha megismersz minket, akkor fogod igazán látni, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk a legmagasabb szintű oktatás mellett, vagy hogyan lehet a profizmust és a játékosságot összeegyeztetni. Ezért képezzük magunkat folyamatosan, és ezért tartjuk fontosnak az új technikák megismerését is. Az a célunk, hogy valóban megtanulj és szenvedélyesen megszeresd a búvárkodást! Ehhez kifogástalan állapotú, rendszeresen ellenőrzött és szervízelt felszerelésekkel dolgozunk, és maximálisan ügyelünk a környezetvédelemre. (Talán nem is gondolnád, de már azzal is aktívan védheted a víz alatti ökoszisztémát, hogy a megfelelő lebegőképességet sajátítod el.)   Az oktatás alatt következetesek és szigorúak vagyunk, de a Te érdekedben! Emellett egy összetartó csapat tagja is leszel, velünk tarthatsz közös búváreseményekre, csatlakozhatsz hazai és külföldi búvártúráinkhoz, velünk tanulhatsz, fejlődhetsz és éppúgy számíthatsz ránk a víz alatt, mint a víz felett.

Ha eddig jutottál, valószínűleg már közel állsz a döntéshez, hogy megtedd az első lépéseket a búvárrá váláshoz. Gyere, és keress minket bátran!

A Horizont Dive School vezető búvároktatója:

Görög Damáz

SSI #92480

A Horizont Dive School búvároktatói és segítői:

Fazekas Zsuzsa

Búvároktató

Gordos Dorka

Merülésvezető

Sass Olivér

Mentőbúvár

Millei Zsombor

Mentőbúvár